A Kundun cimu filmben volt, hogy az ember szenvedesei nagyreszet onmaga okozza.

Nos igen, ez valoszinuleg igy van. Csak par pelda:

A legjobb baratom mar majd egy eve odavan egy sracert, aki egyebkent egy kis seggfej, es a csaj mondjuk ot perc alatt talalhatna jobbat. A srac meg csak jatszik vele, bar lehet, hogy nem szandekosan. Egy eve szenvednek egymassal, belekerultek egy helyzetbe, ami senkinek sem jo.

Egyik lakotarsam, egy tunderi kis fehernep evek ota egyutt van egy pasival, aki minimum orult. A ficko raadasul lepten-nyomon megalazza, ugy beszel vele, ahogyan az ember a kutyajaval sem, plusz van egy sanda gyanum, hogy csalja is. A no sokkal jobbat erdemelne es talalna is, megsem tud elszakadni ettol a fickotol.

A sajat helyzetem asszem nem szorul kifejtesre, de en is csak magamnak artok ezzel...

Legujabb ismerosom pedig, aki aztan tenyleg barkit megkaphatna a heterok kozul az egyetlen eselytelen jeloltbe, egy melegbe szeret bele halalosan. Akinel ugye semmi eselye.

Hat ez van. Felunk valamitol es ez csak vedekezes? Vagy a szenvedessel erosebbek leszunk, mondvan, hogy ami nem ol meg az erosse tesz?
Esetleg ez valami tudat alatti mazochizmus?
Valaki tud erre valaszolni?